Bevezetés




A járvány okozta általános bizonytalanságok miatt a XIII. MTBK konferenciát 2022. augusztus 28-31-re halasztottuk.

Felhívjuk szíves figyelmüket, hogy a korábbi MTBK konferenciák programbeosztásától eltérően a konferencia vasárnaptól szerdáig tart majd. A konferencia megnyitója, a kurzus és a kirándulások vasárnap lesznek, az előadóülések hétfő reggel kezdődnek.

a szervezők

Az MTBK rendezvénysorozatról

"A Magyar Biológiai Társaság Természetvédelmi és Ökológiai Szakosztálya, az Ökológiai Kutatóközponttal és a Pázmány Péter Katolikus Egyetemmel együttműködésben tizenharmadik alkalommal rendezi meg a Magyar Természetvédelmi Biológiai Konferenciát. A konferencia ezúttal a klímaváltozással kapcsolatos kutatásokat és gyakorlati megvalósításokat, a felmutatható trendeket, veszélyeket, lehetséges megoldásokat fogja áttekinteni. Ugyanakkor örömmel látunk más témákat a klímaváltozás mellett.

A XIII. MTBK továbbra is kiemelt küldetésének tekinti a magyar természetvédelemben részt vevő felek közötti párbeszéd és eszmecsere elősegítését, így a rendezvényre minden érdeklődőt szeretettel várunk határainkon innen és túlról egyaránt.


Korábbi rendezvényeinkről, a rendezvénysorozat küldetéséről a www.mtbk.hu oldalon talál bővebb információt.