Általános tudnivalók

Bevezetés

A Magyar Biológiai Társaság Környezet- és Természetvédelmi Szakosztálya, a Debreceni Egyetem Ökológiai Tanszékével, a Hortobágyi Nemzeti Parkkal és a Debreceni Akadémiai Bizottsággal együttműködésben hetedízben rendezi meg a Magyar Természetvédelmi Biológiai Konferenciát. A konferencia ezúttal az élőhely-rekonstrukciós programok és ökoszisztéma szolgáltatások terén folytatott kutatások eredményei mellett a hagyományos ökológiai tudás és gazdálkodás szerepét, valamint az önkéntesség nemzetközi évének alkalmából az önkéntes civil és szakmai szervezetek hazai működésének bemutatását tűzi ki célul.

A konferencián résztvevők számára lehetőség nyílik szakmai munkájuk bemutatására, valamint természetvédelemmel foglalkozó önkéntes szervezetek bemutatkozására. A VII. MTBK továbbra is kiemelt küldetésének tekinti a magyar természetvédelemben résztvevő felek közötti párbeszéd és eszmecsere elősegítését, így a rendezvényre minden érdeklődőt szeretettel várunk határainkon innen és túlról egyaránt.

Munkájukat, valamint az önkéntes és civil szervezeteket bemutató absztraktjaikat a hazai és kárpát-medencei természetvédelemhez kapcsolódó bármely területről és témában, azaz nem csak a meghirdetett négy szimpózium témakörében várjuk.


Az MTBK rendezvénysorozatról

Korábbi rendezvényeinkről, a rendezvénysorozat küldetéséről a www.mtbk.hu oldalon talál bővebb információt.